FRISS! RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNY! Házibulit szervezel szilveszterre? 500 ezer forint is lehet a bírság érte! Mostantól EZ az engedély szükséges hozzá:

Egy kérdőívre rá kell írni a buli idejét, a résztvevők létszámát és a szórakoztató elemeket is. Önkormányzati rendeletben szabályozzák a házibulikat Törtelen. A Pest megyei faluban az utóbbi időkben megszaporodtak a több­napos, hangos családi összejövetelek.

Ami zavarja a szomszédok nyugalmát. - Csak jegyzői engedéllyel lehet házibulizni Törtelen. Ám hasonló rendeletet készülnek bevezetni, több kisebb faluban, illetve városban is, ahol sűrűn lakott területek vannak, hiszen a hangos zene és ricsaj örök probléma. - Nyilatkozta. Nem megtiltani, csak szabályozni szeretnénk a magánrendezvényeket – szögezi le Búcsús Tamás jegyző. – Legutóbb két hete volt egy péntek déltől szombat estig tartó házibuli, ahová háromszor kihívták a polgárőröket. Szeretnénk biztosítani az embereknek a pihenéshez való jogát is. Nem csak egy-két családról van szó, a hangoskodás több utcában is probléma.A jövőben például egy ballagási buli úgy fog kinézni a faluban, hogy 15 nappal előtte részletes bejelentést kell róla tenni a polgármesteri hivatalban. A várható eseményről tájékoztatják a szomszédokat. A korábbi tervezetben az is szerepelt, hogy a szomszédok írásos beleegyezése is szükséges a partihoz, ezt azóta kihúzták.

A mulatságokhoz az 55 decibeles hangerő lesz a megengedett, ami a falu vezetése szerint országosan szabályo­zott. Ez nem sokkal több egy hangosabb hűtő morajánál.A településen minderről megoszlanak a vélemények. Kádárné Julianna arról panaszkodott a Borsnak, hogy egy házibuli miatt kénytelenek voltak elmenni otthonról, már nem bírzák elviselni a zajt.– Délelőtt fél 12-kor kezdték ünnepelni a szomszédunkban a gyerekük óvodai ballagását. Ez olyan borzasztó hangerővel ment, hogy délután fél 4-re már besokalltunk, hívtuk a rendőrséget. Ők lehalkíttatták a zenét, ám az újra felhangosodott. Este fél 11-kor jöttünk haza, de még mindig nem volt vége a bulinak – méltatlankodott az asszony. Egy másik utcában arról panaszkodtak, hogy rendszeresen füldugóval kénytelenek aludni, mert a szemközti vendéglátó-ipari egységben gyakorlatilag reggeltől estig megy a hangoskodás és a zene.Mások szerint túlreagálják a dolgot a hivatalban: – Biztosan vannak túlkapások, de hadd ünnepeljen valaki a saját kertjében. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, miért kell külön engedély? – mondja Erika és Rajmund.Godó Tibor polgármester szerint több település jelentkezett nála, kíváncsiak a végeredményre, mert másutt is gond a hangoskodás. A helyi képviselő-testület szerdán megszavazta rendeletet.
Forrás

További bejegyzéseink

Ez már több a soknál!? Ezt az alig több, mint 20 éves hölgyet kérték meg babájuk gondoskodására! Arra senki nem gondolt még álmaiba sem, hogy ezt fogja tenni!

A 106. születésnapját ünnepli az én egyetlen csodálatos 20 szoros dédnagymamám. ❤ Légy olyan kedves és olvasd el az üzenetét, nagy örömet szereznél neki ezzel!

Egyszerűen gyönyörű! Ez a  3 éves bájos kislány egy Disney dalt énekel, amikor az apukája is csatlakozik, mindenkinek eláll a szava! ❤ Szívszórítóan szép:

A magyarok többsége úgy gondolja, Kádár idejében sokkal jobban éltünk, mint most! Egy megosztással jelezzen az, aki szintén így gondolja. Szerinted is így van ez?!

Elképesztő pofátlanság! 5 milliót keres havonta, ám bevallása szerint mégsem tudott egyetlen fillért sem félretenni Matolcsy. Ezzel indokolta:

Keanu Reeves tanulságos újévi üzenete: Nézz fel végre a telefonodból!

SOS! Sürgősen vérre van szüksége Tamásnak! Súlyos vonatbalesetet szenvedett és most is a Szolnoki Hetényi Géza kórház intenzív osztályán fekszik élet és halál között! Így tudtok segíteni neki: Terjesszétek!

Szörnyű tragédia! A Hétszeres világbajnok vívónk, Szalay Gyöngyi haláltusáját férje is végignézte - "Mester leszel az égi pástokon is. Isten veled, Gyöngyi!” Nyugodj Békében!

Tragédia! Eliz voltam, chipes, csak egy  6 éves ártatlan németjuhász! Az este véget ért földi életem! Emlékezzetek rám! Ez okozta a vesztemet:

Tegnap este megjelent nálunk a rendőrség és 100 ezer forintra bírságoltak Ezért! - Én csak a 7 éves Down-szindrómás kisfiamnak akartam örömet okozni!