A Batthyány térre utaztam a 109-es busszal, mikor a szemem előtt ez a fekete férfi olyat művelt, amire bevallom, soha az életben nem számítottam volna, de más sem..!

Előzményként tudni kell, hogy éppen egy magánklinikáról tartottam hazafele, csuklóműtétem volt és kontroll vizsgálaton voltam előtte. Minden rendben ment, de sajnos még hónapokig alig fogom tudni mozgatni és be is van dagadva.

Szóval... a busz, amin ültem, majdnem tele volt, de azért akadt még pár szabad hely. Az előttem ülő széken ültek fiatalok, középkorúak, férfiak és nők egyaránt.

Az egyik megállónál egy meglehetősen idős néni szállt fel járóbottal a kezében. Láthatóan nagyon nehezen járt már szegény. Azonban felszállásnál megbotlott és elesett szegényke, de úgy, hogy a bot beesett a busz alá, ő pedig a lépcsőre. Na ekkor jött, egy mondhatni elég nagy meglepetés és egyben felismerés is a számomra!
Egy fekete férfi másodperceken belül - velem egyetemben- sietett segíteni neki, amíg a MAGYAR, fehér társaink csak ültek ott, bámulták az eseményeket és majdhogynem cikinek tartották a kialakult helyzetet. Hogy esetleg segítettek volna bárkin is? Áá, az ahogy láttam, az eszükbe sem jutott. (persze vannak kivételek tudom, de ezen a 109-es járaton most sajnos nem volt..)
A férfi meglátta a kezemet és mutatta, hogy üljek le, majd ő segít.

Kérdem én, emberek: Tényleg muszáj ellenségesnek és előítéletesnek lenni?!?! Igenis vannak kivételek! Ez a példa is igen jól mutatja!
Szeretnélek megkérni benneteket, hogy segítsetek minél több emberhez eljuttatni ezt a történetet, hátha sokan elgondolkoznak....
Köszönöm!
És neked is köszönöm, kedves ismeretlen, hogy segítettél a szegény idős néninek, aki akár az én nagymamám is lehetett volna!
Forrás

További bejegyzéseink

Elképesztő pofátlanság! 5 milliót keres havonta, ám bevallása szerint mégsem tudott egyetlen fillért sem félretenni Matolcsy. Ezzel indokolta:

Keanu Reeves tanulságos újévi üzenete: Nézz fel végre a telefonodból!

SOS! Sürgősen vérre van szüksége Tamásnak! Súlyos vonatbalesetet szenvedett és most is a Szolnoki Hetényi Géza kórház intenzív osztályán fekszik élet és halál között! Így tudtok segíteni neki: Terjesszétek!

Szörnyű tragédia! A Hétszeres világbajnok vívónk, Szalay Gyöngyi haláltusáját férje is végignézte - "Mester leszel az égi pástokon is. Isten veled, Gyöngyi!” Nyugodj Békében!

Tragédia! Eliz voltam, chipes, csak egy  6 éves ártatlan németjuhász! Az este véget ért földi életem! Emlékezzetek rám! Ez okozta a vesztemet:

Tegnap este megjelent nálunk a rendőrség és 100 ezer forintra bírságoltak Ezért! - Én csak a 7 éves Down-szindrómás kisfiamnak akartam örömet okozni!

Szívszorító! A fiatal anyuka nem is sejtette, hogy ez lesz élete utolsó fotója drága babájával!

Pedig olyan boldogan készült a szilveszterre Gergőm! Köszönjük az utókarácsonyi ajándékot NAV! Köszönjük Magyarország!  Szeretném, ha erről tudnátok! Terjesszétek!

Friss! Csúnya balesetben sérült meg Vajna Tímea:

RÉMÁLOM ami történt! Borzalmas tragédia karácsony másnapján! Három kisgyermekét hagyta árván Erzsébet! Kilátástalan a helyzetük! ÍGY segíthetsz rajtuk! Terjesszétek!