A két éves kislány elkékül és vért hány majd két órával később nem tudnak segíteni rajta! Szülők kérjük Ezt feltétlenül olvassátok el!

Egy gyermek elvesztése minden szülő számára szörnyű tragédia. Stephanie és Brian, az Egyesült Államokban, Tuslában él és karácsonykor kórházba kellett vinniük kislányukat mert beteg lett.
A kis két éves hirtelen elkékült és vért kezdett el hányni, mindezt egy litiumot tartalmazó kis elem miatt.

A szülők azt hitték, hogy lázas lesz de az arca hamar elkékült és a szülők azonnal rohantak a kórházba.
A kórházban azonnal megoperálták a kislányt. A műtét két órán keresztül tartott de nem bírták elállítani a vérzést, mondta a nagypapa Kent Vice, a Newsok-nak.

Az az aprócska elem, amit a kislány lenyelt, manapság rengeteg eszközben megtalálható, az órától elkezdve a távirányítóig. “A gyerekek számára halálos lehet, ha lenyelnek egy elemet és az beragad a nyelő vagy a légcsőbe, ” mondta Dr. Toby Litovitz.

Egy ilyen kis elem savat kezd engedni magából, ha nem távolítják el hamar a szervezetből. A kislány nyelőcsövét tette tönkre ez az elem és ezért volt olyan súlyos a vérzés, ezzel küzdöttek az orvosok a kórházban.

Ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk a gyerekekre és tegyük el azokat az eszközöket előlük, amik ilyen veszélyforrások lehetnek. Ha a gyerek lenyelt egy ilyen elemet azonnal hánytassuk meg vagy menjünk be vele a kórházba.

Kérjük oszd meg ezt a cikket, hogy másoknak is felhívhassuk a figyelmét erre! Köszönjük.
Forrás

További bejegyzéseink

Ez már több a soknál!? Ezt az alig több, mint 20 éves hölgyet kérték meg babájuk gondoskodására! Arra senki nem gondolt még álmaiba sem, hogy ezt fogja tenni!

A 106. születésnapját ünnepli az én egyetlen csodálatos 20 szoros dédnagymamám. ❤ Légy olyan kedves és olvasd el az üzenetét, nagy örömet szereznél neki ezzel!

Egyszerűen gyönyörű! Ez a  3 éves bájos kislány egy Disney dalt énekel, amikor az apukája is csatlakozik, mindenkinek eláll a szava! ❤ Szívszórítóan szép:

A magyarok többsége úgy gondolja, Kádár idejében sokkal jobban éltünk, mint most! Egy megosztással jelezzen az, aki szintén így gondolja. Szerinted is így van ez?!

Elképesztő pofátlanság! 5 milliót keres havonta, ám bevallása szerint mégsem tudott egyetlen fillért sem félretenni Matolcsy. Ezzel indokolta:

Keanu Reeves tanulságos újévi üzenete: Nézz fel végre a telefonodból!

SOS! Sürgősen vérre van szüksége Tamásnak! Súlyos vonatbalesetet szenvedett és most is a Szolnoki Hetényi Géza kórház intenzív osztályán fekszik élet és halál között! Így tudtok segíteni neki: Terjesszétek!

Szörnyű tragédia! A Hétszeres világbajnok vívónk, Szalay Gyöngyi haláltusáját férje is végignézte - "Mester leszel az égi pástokon is. Isten veled, Gyöngyi!” Nyugodj Békében!

Tragédia! Eliz voltam, chipes, csak egy  6 éves ártatlan németjuhász! Az este véget ért földi életem! Emlékezzetek rám! Ez okozta a vesztemet:

Tegnap este megjelent nálunk a rendőrség és 100 ezer forintra bírságoltak Ezért! - Én csak a 7 éves Down-szindrómás kisfiamnak akartam örömet okozni!